Tótkomlós, 1912. augusztus 22. – Bp., 1988. december 14.

Öt elemit végzett. 1945-ig mezőgazdasági munkás, napszámos volt. 1932-től 1933-ig szülőhelyén MSZDP kerületi titkár. 1944-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba. 1946-ig az MKP tótkomlósi titkára, a fővárosban hat hónapos pártiskolát végzett, majd 1948-ig békéscsabai városi titkár. A pártegyesítés után, 1948-ban az MDP KV káderosztályának munkatársa, majd alosztályvezetője lett, ugyanakkor megválasztották a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége főtitkárának is.  Az 1949. május 15-én megrendezett választásokon a Magyar Függetlenségi Népfront Békés megyei listáján országgyűlési képviselővé választották. A következő ciklusban is megőrizte mandátumát. 1950-ben a Külügyminisztériumba került, megbízták a prágai nagykövetség vezetésével, majd 1953. július 4-én külügyminiszternek nevezték ki. 1954. május 30. és 1956. október 28. között tagja volt az MDP KV-nek is. 1956. július 30-án állásából felmentették, ismét diplomáciai megbízatást kapott. 1956. augusztustól moszkvai nagykövet – közben 1957. április és augusztus között ulánbátori nagykövet is volt. Megbízólevelét 1960 májusában visszavonták, s hazarendelték. 1960. novembertől a Baromfiipari Országos Vállalat Tollfeldolgozó Üzemének igazgatója. 1970-től a Budapesti Fogyasztási - és Lakásszövetkezetnél szaktitkár helyettes beosztásban dolgozott.