Budapest, 1905. január 6. – Budapest, 1984. február 20.

Napszámos családban született. 1923-ban kereskedelmi érettségit tett a fővárosban, később művészeti akadémián is tanult. Hivatalnokként helyezkedett el, 1924-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Ágazati szakszervezetek kulturális életét szervezte, színdarabokat írt munkástársulatok részére. Az 1920-as évek végétől újságíró, a Népszava külső munkatársa, valamint detektívregények írója. 1938 őszén az MSZDP vezetése Szegedre küldte, október 27-étől városi titkár és a helyi szakszervezeti bizottság titkára volt 1939. márciusi lemondásáig. Elindult az 1939. májusi országgyűlési választásokon is, de a makói egyéni választókerületben nem jutott mandátumhoz. 1944. március 19-ig a Népszava belső munkatársa és rovatvezetője. A német megszállás után vidéki bujkálásából hazatérve a Magyar Kommunista Párt erzsébetvárosi szervezetében agitátor lett, a Szabad Föld rovatvezetőjeként és éjszakai szerkesztőként dolgozott, a Szabadság munkatársa, később a Falu és Város című folyóirat szerkesztője volt. Rövidesen pártalkalmazott, az MKP fővárosi bizottságában a közigazgatási osztály vezetője, 1946-ban a községpolitikai osztály munkatársa. 1945. október 7-étől a fővárosi törvényhatósági bizottságban a kommunista frakció titkára, a nemzetgyűlési választásokon a párt nagy-budapesti listájáról nem jutott mandátumhoz. 1947. augusztus 31. és 1953. március 18. között országgyűlési képviselő, előbb az MKP országos listájáról, majd 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront fővárosi listájáról jutott be a törvényhozásba. 1948. júniusban igazolták át a Magyar Dolgozók Pártjába; egyéves pártiskolára küldték, majd marxizmus-leninizmust tanított a Gazdasági és Műszaki Akadémián. 1949-től ismét a Népszava munkatársa volt. 1951-től a Magyar Írók Szövetsége pártszervezetének agitációs és propagandatitkára, 1953-1955-ben vidéki titkár volt. 1956. január és szeptember között az Irodalmi Újság szerkesztőbizottságában dolgozott. 1957-től a Magyarország című lap, majd 1961 és 1967 között a Központi Sajtószolgálat szerkesztője volt. Több társadalmi és szakmai érdekvédelmi szervezetbe is beválasztották. Az 1950-es évek végétől az 1970-es évek végéig folyamatosan jelentek meg történelmi és dokumentumregényei.