Szeged, 1948. október 28.–Budapest, 2007. november 16.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-francia szakot végzett 1973-ban. Két évig a Színház és Filmművészeti Főiskola ösztöndíjasa volt, majd 1975-től a Magvető Könyvkiadó szerkesztője. 1983-ban munkahelyet változtatott, az Új Írás rovatvezetőjeként kereste kenyerét. 1974-ben a József Attila-díj III. fokozatát nyerte el. Tagja volt az Országos Béketanácsnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságába 1988. május 22-én választották be, majd az MSZMP mellett működő Művelődéspolitikai Munkaközösségnek is tagja lett. 1988-tól a Tekintet című folyóirat főszerkesztője. 1996 és 200 között valamint 2002-től a Hungária Tv Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.