Battonya, 1921. február 2. – Budapest, 2008. július 5.

Apja földműves volt. Öt gimnáziumi osztályt végzett, 1942 és 1945 között nyomdászsegéd volt. 1943. június-októberben munkaszolgálaton vett részt. 1944. októberben szülőhelyén alakult Szocialista Párt tagja, a Román Kommunista Párttal is kapcsolatba lépett Aradon, de a román hatóságok kiutasították. 1944. decemberben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, a battonyai pártszervezet titkárává választották meg. 1945-ben két hónapos pártiskolát végzett, majd az MKP battonyai járási titkára lett. 1946. októbertől egy évig Csanád megyében pártkáderes, majd titkár; közben 1949. májusig szanatóriumban ápolták; ezután a KAB (Kinevezési és Alkalmazási Bizottság) alkalmazottja lett. 1950. januárban került az MDP Káderosztály mezőgazdasági alosztályhoz, politikai munkatárs volt, augusztustól alosztályvezetőként dolgozott. 1953-ban fejezte be az MDP két éves Pártfőiskolát, majd a Külügyminisztériumba irányították, diplomáciai pályára került. 1953. december 1-jétől 1955. április 13-ig stockholmi, 1955. április 19-től bécsi követ 1959. december 28-ig, közben 1959. augusztus 4-én kinevezték külügyminiszter-helyettesnek, amely pozíciót 1963. december 7-ig töltötte be. Az MSZMP KB Külügyi Osztályának vezetője 1963. december 5. és 1968. június 20. között volt. A külügyminiszter első helyettese 1968. június 26-án lett, államtitkárrá 1973. augusztus 3-án nevezték ki, majd külügyminiszter 1973. december 14. és 1983. július 8. között volt. A Magyar Népköztársaság helsinki nagykövetségét 1983. november 9. és 1986. március 5. között vezette. Országgyűlési képviselő 1975. június 15. és 1990. március 16. között volt, mandátumát előbb Békés megye 7. számú, 1980. június 8-án Békés megye 8. számú egyéni választókerületében szerezte meg. Az MSZMP Központi Bizottságának 1966. december 3. és 1985. március 28. között volt tagja. 1989–1992-ben az újjászervezett MSZMP KB tagja volt.