Budapest, 1919. november 29.–2009. július 18.

Apja alkalmi munkás volt. Négy polgárit végzett, majd 1938-ig a Párizsi Nagyáruházban eladónőként dolgozott. 1936-ban csatlakozott a Magyarországi Szociáldemokrata Párt VIII. kerületi ificsoportjához, vezetőségi tag lett, majd a kerületi vezetőségbe is beválasztották. Bekapcsolódott az illegális KMP tevékenységébe, 1940-ben az Országos Ifjúsági Bizottság tagja lett. 1941 tavaszán letartóztatták, két hónapra elítélték, kiszabadulása után rendőri felügyelet alá került. 1942-1943-ben a bőrdíszműves szakmában dolgozott, a szakszervezet ifjúsági bizottságában dolgozott. 1943. októberben ismét letartóztatták, 7 év fegyházra ítélték. 1944. novemberben Németországba vitték; a dachaui, bergen-belseni koncentrációs tábor foglya. 1945 októberében tért haza, addig a magyar katonák, leventék hazaszállítását szervező egyesületben dolgozott. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség budapesti központja szervezési osztály helyettes vezetője lett, majd vezetője. Ezután az MKP budapesti pártbizottság agitációs-propaganda osztályán a munkásakadémiák szervezője, mint az oktatási alosztály vezetője. 1948-ban az MDP Karolina úti központi pártiskoláján tanult, majd 1949-től a pártközpont agitációs-propagandaosztály alosztályvezetője lett. 1954-től a  VIII. kerületi Bizottság másodtitkára. 1956. novemberben az MSZMP kerületi szervezője, november 20-tól az MSZMP IIB elnöke, 1957-től titkára, a következő évben lett a VIII. kerületi első titkár. 1957. június 29-étől 1966. december 3-ig az MSZMP KB tagja volt, 1957 és 1989 között az MSZMP budapesti pártbizottság tagja. 1963-tól az MSZMP KB Párttörténeti Intézet igazgató-helyettese volt, 1968-ban az ELTE BTK-n történelem szakos előadói oklevelet szerzett. 1983. januárban nyugdíjazták, ezután a PTI társadalmi munkatársa. 1958. november 16-ától 1967. január 28-ig országgyűlési képviselő volt, mindkét alkalommal a Hazafias Népfront budapesti listájáról került be a parlamentbe.