Szebény, 1908. október 1. – Pécs, 1986. október 23.

Szülei gazdálkodók voltak. Az elemi elvégzése után Pécsett a jezsuita Pius Főgimnáziumban érettségizett, majd két éves mezőgazdasági iskolába járt. 1936-ban a keszthelyi gazdasági akadémiát végezte el.

Több Baranya és Tolna vármegyei uradalomban gazdasági intéző volt, közben 1939-ben részt vett a kárpátaljai bevonulásban. 1942-ben ismét behívót kapott, a szovjet fronton harcolt, sebesülése után hadnagyi rendfokozatban szerelték le.

1946-ban kinevezték az Országos Földhivatal telepvezetőjének, majd belépett a Demokrata Néppártba. A következő évben az országgyűlési választásokon a Baranya és Tolna vármegyei választókerületben pótképviselőnek jelölték. Behívására Matheovits Ferenc mandátumáról való lemondása után, 1949. január 28-án került sor. Képviselői megbízatása után a szakmai ígéretek ellenére sem lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába.

A hetvehelyi állami gazdaság segédagronómusa lett, majd Szilágypusztán főagronómus, később üzemegység vezető. 1968-as nyugdíjazása előtt Szederkényben főagronómus beosztásban dolgozott. 1979 és 1980 között nyugdíjasként minőségi ellenőr volt.