Szombathely, 1931. január 9.

Apja villanyszerelő volt. Fia 1950 és 1956 között elvégezte az ELTE Állam-és Jogtudományi Egyetemet, munka mellett 1961-ig a Vasmegye, Szabad Ifjúság és a Népszava munkatársa, újságíró és rovatvezető volt. 1950-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd az MSZMP-be. Öt hónapos pártiskolát végzett. Rövid ideig az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályán politikai munkatársként dolgozott. 1961-ben a Külügyminisztériumba került, előbb a sajtófőosztály vezetője, majd 1962-től Stockholmban sajtóattasé és első titkár. 1968-ban hazatért, a minisztérium sajtófőosztály vezető helyettese, majd vezetője lett. 1972-ben kinevezték a New York-i ENSZ képviselet vezető helyettesének. 1976 és 1981 között a Külügyminisztériumban ismét a sajtófőosztály vezetője. 1981-ben lett Magyarország londoni és dublini nagykövete; megbízatása alól 1984. májusában felmentették, mert államtitkári rangban a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnöke lett. 1986-tól kormány szóvivő is volt. 1988-ban lett ottawai nagykövet, beosztásából 1990-ben tért haza.