Újpest, 1930. január 12.

Lakatosszakmát tanult, 1944 és 1946 között a Hamburger Lakatosüzemben lakatossegédként dolgozott. 1947-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Országos Szabad Szakszervezete ifjúsági titkárságán a kulturális osztály munkatársa lett, átigazolták az MDP-be. 1949-ben a Szakszervezetek Országos Tanácsa munkatársa lett, szervezési osztályvezető, majd a kulturális osztály helyettes vezetője. 1956-ban a Népművelési Intézet igazgatója, a következő évben befejezte tanulmányait az ELTE BTK-n. 1957-től a SZOT elnökségi tagja, a Művész Szakszervezetek Szövetsége főtitkára, 1965-től a SZOT Kulturális, Agitációs, Propaganda és Sport Osztálya vezetője. 1967-ben végzett az SZKP Politikai Főiskoláján. 1972-ben lett tagja a pártapparátusnak, előbb az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezeti Osztálya osztályvezető helyettese, 1979. március 28. és 1985. március 28. között osztályvezetője volt. Emellett 1972 és 1979 között az MSZMP KB Ifjúsági Bizottság titkára, majd 1985-ig az MSZMP KB Pártépítési Munkaközössége tagja volt. 1985. március 28-án lett tagja az MSZMP Központi Bizottságának is és abban a hónapban a SZOT főtitkárának is megválasztották, 1988. júniusban nyugdíjazták.  1980 és 1985 között az MSZMP KEB tagja is volt.