Győr, 1942. május 31.

Jogászcsaládban született. 1960-ban a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd az Albertirsai és Dánszentmiklósi Községi Tanács végrehajtási előadójaként helyezkedett el. 1963-tól a Ceglédi Járási Tanács költségvetési előadója, majd csoportvezetője, munka mellett elvégezte a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügyi szakát. 1967-től a Pest Megyei Tanácsnál kapott munkát, főkönyvelő, majd a pénzügyi osztály vezetője lett. 1966-ban az MKKE általános pénzügyi szakán diplomázott, 1970-ben ugyanitt tervmatematikus diplomát kapott. 1968-ban belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1972-ben az MKKE-n szakközgazdász oklevelet szerzett, 1972-től a Pest Megyei Tanács általános elnökhelyettese volt. 1975-ben lett Budapest Főváros Tanácsának közgazdasági elnökhelyettese, a tervgazdasági bizottság elnöke. 1979-ben fejezte be tanulmányait az MSZMP Politikai Főiskoláján, megvédte közgazdaságtudományi kandidátusi disszertációját. 1981-től az MSZMP Budapesti Bizottságán gazdaságpolitikai titkárként dolgozott, 1985-ig az MSZMP KB közgazdasági munkaközösségének tagja volt. 1985. márciusban kinevezték a pénzügyminiszter helyettesének. 1989. május 10. és 1990. május 23. között Németh Miklós kormányában pénzügyminiszter. 1989-ben a Magyar Szocialista Párt alapító tagja volt. 1990-től 1998-ig országgyűlési képviselő; az MSZP országos listáján valamint Pest megye 15. számú egyéni választókerületében jutott képviselői mandátumhoz. 1994. július 15. és 1995. március 1-je között ismét pénzügyminiszter volt.