Kálóz, 1910. július 10.

Hentes és mészáros szülők gyermeke. 1924-től géplakatos tanonc volt, 1927-től korábbi mesterénél dolgozott, majd 1931-től a Székesfehérvári Közművek alkalmazta. Eleinte géplakatos és szerelő majd műszerész beosztásban dolgozott. Egy közegészségügyi és gépészeti tanfolyam elvégzése után a Székesfehérvári Városi Közművek gépésze lett, állásából politikai megbízhatatlansága miatt 1943-ben elbocsátották. tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak. 1945-ben visszatért korábbi munkahelyére, belépett a Magyar Kommunista Pártba, átigazolták az MDP-be, majd az MSZMP-be.1948. szeptemberben Székesfehérvár közműveinek igazgatója, majd 1949. januárban a helyi villamos művek igazgatója lett. A fővárosban két éves Gazdasági és Műszaki Akadémiát végzett, 1951-ben néhány hónapig a kazincbarcikai Borsodi Hőerőmű, majd 1951. novembertől az Inotai Hőerőmű igazgatója volt. 1956. júniusban a Tiszalöki Vízerőmű Vállalat igazgatójának nevezték ki. 1953. május 17. és 1962. november 5. között országgyűlési képviselő volt, mindkét alkalommal a Magyar Függetlenségi Népfront illetve a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei listájáról került megválasztásra.