Szeged, 1919. október 1.

Hat elemit és három éves ipariskolát végzett, az Újszegedi Kender- és Lenszövő Gyárban vasesztergályosként dolgozott. Belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. Később a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen folytatott tanulmányokat és beiratkozott a jogi egyetemre. Munkahelyén a vasesztergályos csoportvezető lett, majd az 1960-as évek közepén a szegedi Öntödei Vállalat 6. számú gyáregységének vezetője volt. 1958. november 16. és 1971. február 10. között országgyűlési képviselő volt, előbb a Hazafias Népfront Csongrád megyei listájáról került be a törvényhozásba, majd 1967. március 19-én Csongrád megye 4. számú egyéni választókerületében jutott parlamenti mandátumhoz.