Verpelét, 1925. augusztus 6. – Budapest, 1984

Négy polgárit végzett, majd 1941 és 1948 között gyári munkás volt, villamossági tekercselőként dolgozott. Belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1948-ban üzemi MDP titkárnak választották. 1949-ben a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége budapesti bizottság instruktora lett. 1951-től az MNDSZ országos központ üzemi referense, 1952-ben a SZOT nőfelelőse volt. 1955-től a Magyar Nők Országos Tanácsa titkára, 1956. augusztusban az Országos Béketanács titkárának javasolták. 1958-tól 1964-ig a MNOT budapesti bizottság titkára volt. Elvégezte a két éves pártfőiskolát, 1964-1968 között az MSZMP XII. kerületi bizottság titkára, majd a MNOT-ban ismét budapesti titkár lett. 1968-ban megválasztották a Hazafias Népfront budapesti titkárának, tagja lett a HNF Országos Tanácsának is valamint az MSZMP Budapesti Pártbizottságának. 1976-tól 1978. augusztus 1-ig a Filmtudományi Intézet igazgató-helyettese volt, majd nyugdíjazták. 1958-tól országgyűlési képviselő, eleinte a Hazafias Népfront budapesti listáján, majd 1967 és 1980 között Budapest 47. és 46. számú egyéni választókerületéből került be a törvényhozásba. 1971 és 1980 között az Elnöki Tanács tagja volt.