Budapest, 1902. november 16. – Budapest, 1985. március 28.
Munkáscsaládban született, apja malomban dolgozott. Menhelyi gyerekként a fővárosban és Békés megyében nevelkedett. Hat elemi osztályt végzett, majd 1916-ban vasesztergályos tanonc lett a kőbányai Lampart Gyárban. 1917-ben tagja lett a Szabadság Ifjúmunkás Szövetségnek, 1919-ben a Kommunista Ifjúmunkás Szövetséghez csatlakozott, belépett a vasasszakszervezetbe; 1928 és 1933 között a kőbányai vasas területi szervezőbizottságba is beválasztották, 1931 és 1934 között az esztergályos szervezőbizottság tagja volt. 1934-ben lett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja, a párt rákoscsabai szervezetében vezetőségi tag, majd titkár volt. 1945 előtt politikai tevékenysége miatt sok munkahelyen megfordult; 1930 és 1932 között, majd 1938-tól dolgozott a Lámpagyárban, a mátyásföldi Gépgyárban, a Telefongyárban esztergályos-gépmunkásként, számos helyen szakszervezeti bizalmi illetve főbizalmi volt. 1945-ben tagja és alelnöke lett a Gödöllői Járási Nemzeti Bizottságnak, a Rákoscsabai Nemzeti Bizottság elnökévé választották, belépett a Magyar Kommunista Pártba. Januártól Kőbányán pártszervező és vezetőségi tag volt, majd 1945. áprilisban az MKP gödöllői járási pártbizottság munkatársa lett, novemberben járási titkárrá választották. 1946. januárban két hónapos pártiskolára küldték, majd az MKP KV Szervezési Osztály instruktora lett. 1948-ban elvégezte az MDP hat hónapos pártiskoláját, majd a szervezési osztályról 1949. novemberben megválasztották az MDP Szabolcs-Szatmár megyei pártbizottsága első titkárának. 1951. március 1-jétől volt tagja az MDP Központi Vezetőségének. 1952. novemberében megyei titkári megbízatása megszűnt, mert 1952. november 14-én kinevezték belügyminiszterré. 1953. júliusban a Nagy Imre-kormányban belügyminiszterhelyettes megbízatást kapott, minisztériumi pozíciójából 1955. decemberben felmentették. 1956. januárban Szekszárdra került, mert megválasztották az MDP Tolna megyei első titkárának. Az MDP felbomlása után a fővárosba került, 1957. júniustól a Fővárosi Bíróság népbírája volt 1962-ig, majd a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság osztályvezetőjeként nyugdíjazták. 1953. május 17. és 1962. november 5. között országgyűlési képviselő volt; előbb a Magyar Függetlenségi Népfront, majd a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei listájáról választották be a törvényhozásba. 1954-től az MDP, majd 1957-től az MSZMP Központi Revíziós Bizottság tagja volt.
< Prev | Next > |
---|