Budapest, 1924. szeptember 15.

Alkalmazotti családban született. Négy polgári osztályt végzett, majd 1938-től fémesztergályos szakmát tanult. 1941-től segédként dolgozott, 1943-ban lett a vasasszakszervezet tagja. 1944 tavaszán munkaszolgálatra vonult be, novembertbenmegszökött, majd a főváros felszabadulásig bujkált. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1947-ig a pártközpontban, kisebb beosztásokban dolgozott, közben 1946-ban három hetes pártiskolát végzett. 1947. márciustól 1948. novemberi az MKP/MDP Nagy-budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztály politikai munkatársa volt, majd 1950. szeptemberig az MDP Szervező Bizottság munkatársa volt. A két éves pártfőiskola elvégzése után lett az MDP KV Adminisztratív Osztály osztályvezető helyettese. Onnan a Belügyminisztériumba helyezték, előbb osztályvezető volt, majd 1954 és 1956. november között belügyminiszter-helyettes volt. Ezután a Fémtömegcikk Ktsz-nél esztergályosként dolgozott, belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, 1957. januártól a Magyar Rádió agitációs és propaganda főosztály vezetője volt, 1959 végén kinevezték a Rádió első elnökhelyettesének. 1958-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi oklevelet szerzett. 1974-ben nevezték ki a Magyar Rádió elnökének, 1988. júliusban felmentették, nyugdíjba vonult. Az MSZMP Központi Bizottságának 1975. és 1988. május 22. között volt tagja. 1983-tól a KB mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottság, 1985-től a Művelődéspolitikai Bizottság, 1986-tól a Káderpolitikai Bizottság tagja volt. 1970-től a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának is tagja volt.