Gyula, 1912. szeptember 12. – Gyula, 1977. december 16.

Agrárproletár családból származott, apja napszámos volt. Hat elemit és két polgárit végzett, már felnőttként mezőgazdasági szakérettségit tett. 1928-tól mezőgazdasági cseléd, kubikos, 1940–1944-ben konyhakertész. A földmunkásszövetségbe 1931-től kapcsolódott be, később a gyulai csoport vezetőségi tagja. A harmincas évektől gyakran vett részt baloldaliak illegális összejövetelein. Az MKP-nak 1944 novemberétől volt tagja. Gyulán 1944 végétől a városi rendőrkapitányság vezetője. 1944. december 17-étől Gyula képviselője az Ideiglenes Nemzetgyűlésben. 1945 júniusától az MKP gyulai járási titkára, 1946-tól az UFOSZ megyei titkára volt, majd 1948-tól a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője. 1957-től az FM növényvédelmi szolgálat igazgatója, 1959-től a csesztregi gépállomás igazgatója. Az MSZMP Zala megyei pártbizottságának, valamint a Lenti járási pártszervezet végrehajtó bizottságának is tagja. 1962 és 1967 között Tápiószecsőn és Selyében téeszelnök, ezután 1973-as nyugdíjazásáig a Nógrád Megyei Növényvédő Állomás somoskőújfalui kirendeltsége vezetője.