Baja, 1908. november 23. – Baja, 1991. február 3.

Asztalos szakmát tanult, 1926-ban lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. A második világháború alatt a Bajai Hírlap című politikai lap szerkesztőbizottságának tagja, újságíróként dolgozott. 1944 őszén katonának hívták be, szökése után elfogták és a felszabadulás után egy ausztriai nemzetközi táborból tért haza. 1945-től a Magyar Kommunista Párt bajai titkára volt. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a MKP Pest-Pilis-Solt-Kiskun és Bács-Bodrog megyei listáján pótképviselővé választották meg, behívására 1948. augusztus 4-én került sor. Ekkor a fővárosba költözött, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége főtitkára lett. 1949. május 15-én a Magyar Függetlenségi Népfront Pest megyei listájáról ismét beválasztották a parlamentbe. 1952-ben a magyar-jugoszláv viszony megromlása idején letartóztatták; mandátumáról lemondatták és elítélték. Szabadulása után gazdasági területen dolgozott tovább, 1971-ben, mint a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat igazgatójaként nyugdíjazták.