Tiszalök, 1896. május 12. – Tiszalök, 1965. március 19.

Szülei napszámosok voltak. Az elemi iskola elvégzése után Nyíregyházán, a Magyar Államvasutak pályafenntartásnál kezdett dogozni. 1917-ben elbocsátották, mert belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. A Tanácsköztársaság alatt beválasztották szülőhelye direktóriumába, ezért 1919. augusztus után letartóztatták, pár hónapra bebörtönözték. 1920-tól alkalmi mezőgazdasági munkákból, részes aratásból élt; állami vállalathoz nem vették fel. 1929-ben az MSZDP tiszalöki szervezetének elnöke lett. Két évvel később, 1931-ben beválasztották a község képviselő-testületbe. Az 1935. és az 1939. évi országgyűlési választások idején csendőri felügyelet alá helyezték, illetve rövid időre biztonsági őrizetbe is vették. 1945. január 21-én hozzákezdett a tiszalöki szociáldemokrata szervezet újjászervezéséhez. A nemzeti és földosztó bizottság elnöke lett. Az 1947. augusztus 31-én tartott országgyűlési választáson Szabolcs és Szatmár-Bereg vármegyei választókerületben pótképviselő lett. 1948. április 26-án behívták a törvényhozásba. 1948. március 8-án, a Szociáldemokrata Párt XXVI. kongresszusán az ellenőrző bizottság tagja lett. 1948. júniusban átigazolták a Magyar Dolgozók Pártjába, 1956-ban belépett az MSZMP-be. 1950-től hat éven keresztül a Tiszalöki Járási Tanács munkaügyi előadója, tagja a Tiszalöki Községi Tanácsnak is. 1957-ben nyugdíjazták.