Újpest, 1915. október 9. – 1984

Apja asztalos segéd volt. Hat elemit végzett, majd apja foglalkozását követve 1930-ban segédként szabadult fel. 1945-ig szakmájában, kisiparosoknál dolgozott. 1935-től szakszervezeti tag, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak 1937-ben lett tagja, párttagságát megszakításokkal tartotta fenn. 1944-ben katonai szolgálatot teljesített Erdélyben, visszavonuló századától az osztrák határnál megszökött és hazatért. 1945-ben előbb szakmájában kereste kenyerét a Szállítmányozó Vállalatnál, majd 1946-ban megalapítója a Ládagyár Nemzeti Vállalatnak, ahol művezető beosztásban dolgozott. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, 1948-ban átigazolták a Magyar Dolgozók Pártjába. 1949-1950-ben a SZÖVOSZ-nál személyzeti osztályvezető .1950-ben három hónapos pártiskolát végzett, majd az MDP KV Káderosztályára került politikai munkatársnak, később adminisztratív alosztályvezető volt. 1953-ban befejezte az MDP egyéves pártfőiskoláját, augusztusban megválasztották a XVIII. kerületi pártbizottság  első titkárává. 1957. májustól az MSZMP XV. kerületi Bizottság politikai munkatársa volt.