Budapest, 1944. február 9.

1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán vegyipari gépészmérnöki oklevelet szerzett. A Budapesti Kőolajipari Gépgyárban helyezkedett el, előbb szerelésvezető-mérnök, majd üzemvezető, végül főosztályvezető 1980-ig, műszaki igazgatóhelyettes 1984-ig volt. 1972-ben lett tagja a Magyar Szocialista Munkáspártnak, 1984 decemberében az MSZMP XVIII. kerületi pártbizottság első titkárának, majd 1988. decemberében a Budapesti Pártbizottság város- és gazdaságpolitikai titkárává választották meg. Az MSZMP Központi Bizottságának 1988. május 22-én lett tagja, 1989. októberében a Magyar Szocialista Párt alapító tagjaként beválasztották a párt országos elnökségének tagja, 1989-1990 között budapesti elnök, a párt alelnöke 1996. március és szeptember között volt. 1990. májustól országgyűlési képviselője. A Horn-kormányban a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter volt 1994. július 15. és 1995. március 31. között, de Bokros Lajos pénzügyminiszter gazdasági stabilizációs programjának benyújtásakor (Bokros-csomag) lemondott. A gazdasági szakmérnöki oklevelet 1973-ban, a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen 1984-ben szakközgazdász oklevelet szerzett.