Vámosmikola, 1905. július 3. – Budapest, 1978. augusztus 15.

Apja vendéglős volt. Eredetileg katolikus papnak készült, ezért a római Szent Gergely Egyetemen filozófiát tanult, majd a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen – az Eötvös Collegium tagjaként – magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett. A Wesselényi Reformklub tagja 1929-től, Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjának alapító tagja volt 1930-ban. Újságíróként a Magyarság munkatársa volt 1934-ben, ezután a Korunk Szava című katolikus hetilap és a Jelenkor felelős szerkesztője 1935-től, végül a Magyar Nemzet főmunkatársa, politikai publicistája volt 1938 és 1944 között. 1942-ben aláírta a Magyar Történelmi Emlékbizottság felhívását, 1944-ben a nyilasok letartóztatták. 1945-ben lett a Független Kisgazdapárt tagja, rövid ideig a párt sajtófőnöke, a pártnak a kommunistákkal együttműködő baloldali értelmiségi szárnyához (az ún. O-csoporthoz) tartozott, aláírta a Baloldali Blokk követeléseit támogató nyilatkozatot. A budapesti IV. kerületi nemzeti bizottságnak, majd 1945. októbertől a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja volt. 1945. november 4-étől az FKGP Vas megyei listájáról nemzetgyűlési, 1947. augusztus 31-étől az FKGP illetve a Magyar Függetlenségi Népfront nagy-budapesti listájáról országgyűlési képviselő volt. Nagy Ferenc miniszterelnök emigrációba kényszerítését követően az FKGP PB tagja 1947. június 6. és szeptember 12. között, majd 1948. április 17-től. Az Országos Központi Hitelszövetkezet alelnöke 1947-től, az Országos Szabadművelődési Tanács tagja 1949 és 1950 között. Az Elnöki Tanács tagja 1949. augusztus 23-tól 1953. július 3-ig, a Fővárosi Tanács tagja 1950-től 1954-ig. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának 1957. október 22-től 1964. március 20-ig között volt tagja. Több újság szerkesztője volt; a Politika című hetilapot 1947-ben, a Hírlap kisgazda napilap főszerkesztője 1947. június-szeptemberben, majd 1948. márciustól 1949-ig volt. A Kis Újság felelős szerkesztője 1952-ig, a Könyvbarát illetve a Könyvtáros c. folyóirat főszerkesztője 1953 és1966 között volt.