Miskolc, 1922. március 5. – Torontó, Kanada, 2001. március 2.

Négy reálgimnáziumi után fémipari szakiskolát végzett. A DIMÁVAG vasesztergályosa és műszaki rajzolója volt 1940–1944-ben. Részt vett a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban, az SZDP miskolci vezetőségének tagja 1942-től 1945-ig. 1944 őszétől 1944. decemberig a Magyarországi Kommunisták Antináci Komitéja (MOKAN-komité) nevű miskolci fegyveres ellenálló szervezet tagjaként a fegyveres nemzeti ellenállás tagja, majd 1945. januárban beosztották az új karhatalomba. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba. Az MDP Központi Vezetőség (KV) Katonai és Karhatalmi Osztályának munkatársa 1949. januártól volt, az MDP Pártfőiskoláját 1951-ben végezte el, 1951. júliusban kinevezték a BM Politikai Osztályának vezetőjévé. Ezredesi rangban lett Budapest rendőrfőkapitánya 1952. júniusban. A Fővárosi Tanács tagja, 1953. május 17-én a Magyar Függetlenségi Népfront budapesti listáján országgyűlési képviselővé választották; mandátumától megfosztották 1957. május 9-én. Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése után támogatta az új szakasz politikáját, 1956. februárban egy rendőrségi pártértekezleten Rákosi Mátyás lemondását követelte. Kapcsolatot létesített Nagy Imrével és Kádár Jánossal. A forradalom és szabadságharc idején, a harcok kitörése után a rendőröket visszarendelte a laktanyába, elnyerte a felkelőcsoportok parancsnokainak bizalmát. 1956. október 30-ától november 3-ig az MDP utódaként megalakított MSZMP hétfős Intéző Bizottságnak tagja, a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány tagjává okt. 31-én és a Forradalmi Karhatalmi Bizottmány ülésén a Nemzetőrség helyettes parancsnokává választották november 3-án. 1956. november 5-én a KGB letartóztatta. A Nagy Imre-per hatodrendű vádlottjaként 1958. július 15-én életfogytiglani börtönre ítélték, 1963. március 25-i általános amnesztia keretében szabadult. Előbb a budapesti Telefongyár vasesztergályosa, majd Solymáron műszaki tisztviselőként dolgozott 1969-ig. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett 1969-ben. Miután nem kapott képzettségének megfelelő állást, 1970-ben kivándorlási engedélyt kért, amit a helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet kapott meg 1975-ben. Kanadában telepedett le, Torontóban fizikai munkásként – éttermi felszolgálóként, hűtőgépgyári munkásként, takarítóként – dolgozott 1987-ig. Rehabilitálása 1989. július 16. után hazatelepült, visszakapta rangját, nyugállományú rendőr vezérőrnaggyá, később altábornaggyá léptették elő 1994-ben. A Történelmi Igazságtétel Bizottság Katonai Szekciójának alelnöke 1990-1992-ben, az Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetsége, ill. az Országos Polgárőrszövetség alapító elnöke 1991 és 1997 között, a Magyar Ellenállási Szövetség elnökségi tagja 1991-től, a Nagy Imre Társaság alelnöke 1992-től volt.