Pestszentlőrinc, 1922. augusztus 10.

Apja nyomdász, majd betűszedő volt. Négy polgári osztályt végzett, majd kifutó az Athenaeum Nyomdában; 1939 és 1943 között a Közlekedési Nyomdában betűszedő tanonc volt, 1943-ban segéd lett; belépett a nyomdászszakszervezetbe, megkapta katonai behívóját. 1945. januártól hadifogoly, a Szovjetunióból 1948-ban tért haza. Régi munkahelyén 1950-ig szedőmunkás, korrektor és meós volt, majd 1952-ben befejezte a Gazdasági és Műszaki Akadémia belkereskedelmi szakát. 1952. februártól a Belkereskedelmi Minisztériumban dolgozott; 1953. áprilisig osztályvezető, majd pártbizottsági titkár 1956. júliusáig, 1957. márciusig miniszterhelyettes volt. 1957. márciustól 1958. novemberig a Budapesti Röviköt Vállalat igazgatója volt. Később a Belkereskedelmi Minisztérium Ruházati Főigazgatóság főigazgató-helyettes, majd a Ruházati Főosztály Kereskedelmi Főosztály főosztályvezető-helyettese, 1968. februártól főosztályvezető. 1975. decemberben ismét belkereskedelmi miniszterhelyettes volt. 1983. októberben nyugdíjazása miatt az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztálya funkciójából felmentését javasolta. 1950-ben lett a Magyar Dolgozók Pártja tagja, 1956. novembertől MSZMP tag volt.