Bóta, 1904. február 23. – Ózd, 1981. március 21.

Apja vasgyári munkás volt. A hat elemit szülőfalujában végezte. Tizennégy éves korától az ózdi vasgyárban dolgozott. Egy év múlva elbocsátották, 1920-ban a királdi bányaüzemnél talált munkát. Tizenkilenc évesen lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, a bányatelepen megalakított pártszervezet alelnökévé választották. Egy év múlva lázítás miatt erről a munkahelyéről is eltávolították. Apjára való tekintettel visszavették az ózdi gyárba: előbb az acélműben dolgozott, de miután fellépett a rossz munkakörülmények ellen, hamarosan más munkahelyre helyezték át, ahol alacsonyabb fizetést kapott. Emiatt kilépett, előbb a bánszállási, majd a farkaslyuki bányában keresett munkát. 1929 őszétől újból Ózdon dolgozott, a vasgyári durvahengermű kikészítőrészlegében alkalmazták. A szociáldemokrata mozgalomban és a bérsztrájkokban való részvétele miatt a rendőrség éveken át zaklatta, ezért 1936-ban Ózdra költözött a szülőfalujából. 1944. október 17-én a közigazgatás átadatásának sikertelen követelése után letartóztatták, és majd egy hónapig a szilvásváradi internálótáborban őrizték. Ózd 1944. december 20-i felszabadítása után részt vett a Magyar Kommunista Párt ózdi szervezetének megalakításában. 1945 januárjában hathetes pártiskolát végzett Debrecenben. Hazatérését követően az ózdi pártapparátusban kapott különböző feladatokat. 1945. november 4-én az MKP Borsod-Gömör, Zemplén és Abaúj vármegyei listájáról választották a Nemzetgyűlésbe. 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártja tagja. Mandátuma lejárta után a Nehézipari Központ ózdi kirendeltségét vezette. Munkahelye megszűnését követően, 1949. február 1-jén kinevezték az ózdi járás főjegyzőjévé. A munkakör ellátásához szükséges ismereteket a Felső-Gödön szervezett fél éves államigazgatási iskolában szerezte. Egy év elteltével Sátoraljaújhely város tanácselnöke lett. 1956 végén belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba, részt vett a párt Borsod megyei újjászervezésében, s tagja volt a Munkásőrségnek is. 1964-ben nyugdíjazták.