Szentes, 1906. június 12. – Budapest, 1958. augusztus 3.

Apja építőmunkás volt. Cipész segédlevelet szerzett, de kertészként dolgozott. 1924-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba szakmájában dolgozott, majd magántisztviselő volt 1924-ben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. A húszas években eszperantó-tanfolyamokat szervezett. 1932-ben Budapestre költözött. 1935-től az MSZDP Budapest I. majd II. kerületi szervezetének titkára, később tagja lett a budapesti pártszervezet végrehajtó bizottságának is. Részt vett a szociáldemokrata Országos Ifjúsági Bizottság munkájában, majd 1944-ben a szociáldemokrata ellenállási mozgalomban. Bekapcsolódott a Magyar Front létrehozását célzó tárgyalásokba. 1945-ben az SZDP budapesti végrehajtó bizottságának tagja, a VIII. kerületi szervezet titkára és a kerületi nemzeti bizottság elnöke. Bekerült a főváros ideiglenes törvényhatósági bizottságába is. 1945. június 24-én választották be az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. 1946–1947-ben az SZDP miskolci szervezetének titkára. 1947. augusztus 31-től Jász-Nagykun-Szolnok megye országgyűlési képviselője, 1949. május 15-én is megőrizte mandátumát. 1948. február 20-ától 1953-ig az Országgyűlés alelnöke. 1945–1947-ben az SZDP Ellenőrző Bizottságának, 1947–1948-ban a pártvezetőségnek a tagja. 1948-ban, a munkáspártok egyesülésekor átigazolták az MDP-be, 1948. júniustól 1956-ig az MDP Központi Vezetőség tagja. 1948-tól a Magyar Országos Szövetkezeti Központ igazgatósági tagja. 1954-től haláláig a Budapesti Parképítő Vállalat igazgatója. 1956 után csatlakozott lett az MSZMP-hez is.