Budapest, 1940. október 26.
1963-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán állam-és jogtudományi doktori diplomát szerzett, majd az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban dolgozott különböző jogi beosztásokban. 1969-től az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet Polgári Jogi Főosztály tudományos munkatársa, 1974-től főmunkatársa, 1980-tól tudományos tanácsadó, 1993-tól a Vállalatjogi Osztály, majd a Polgári Jogi Részleg vezetője. 1972-től tanított a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, 1979-től egyetemi tanár, 1981-től tanszékvezető 2001-ig. 1987-től a Minisztertanács Hivatalában a kormányzati munka korszerűsítésével foglalkozó Programiroda vezetője és a Minisztertanács parlamenti titkára, továbbá 1988-tól a kormány Tanácsadó Testületének a tagja, egyúttal 1988-1990-ben igazságügyminiszter-helyettes. Tagja az MSZMP KB mellett szervezett Közgazdasági Munkaközösségnek, a Gazdaságirányítási Koordinációs Bizottságnak, az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának. Kandidátusi fokozatot 1972-ben, az állam- és jogtudományok doktora tudományos fokozatot pedig 1979-ben szerzett. 2002-től a Kopint-Datorg Rt. igazgatóságának tagja.
< Prev | Next > |
---|