Mosonmagyaróvár, 1922. január 1.

Apja gazdagparaszt volt. Hat elemi osztályt végzett, tizenhárom éves korától kőművesek mellett dolgozott napszámosként, majd kitanulta a szakmát. 1938-tól 1945-ig szülőhelyén kőműves segédként dolgozott. 1942-ben baloldali nézetei miatt letartóztatták, hét hónapig Kistarcsán internálótáborban volt, szabadulása után rendőri felügyelet alatt állt. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba, járási és városi titkár volt 1947. januári leváltásáig. Fél évet Jugoszláviában töltött, építőmunkás volt. Hazatérése után szakszervezeti funkcionárius, majd 1949-től ismét járási párttitkár volt. 1950-ben öt hónapos pártiskolát végzett, majd megválasztották az MDP Győr-Sopron megyei pártbizottsága párt-és tömegszervezeti osztályának vezetőjévé. Kétéves pártfőiskolára kerüléséig megyei másodtitkár volt, 1955. júliustól az MDP csornai járási pártbizottság első titkára, 1956. novembertől 1957. májusig megbízott megyei titkár volt. 1964-ig töltötte be az MSZMP Győr járási pártbizottsága titkári funkcióját. 1964-től 1976-ig a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója, 1976 és 1978 között az építésügyi és városfejlesztési miniszter helyettese. 1978-tól ismét a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatója volt.