Surd, 1921. szeptember 26. – Kaposvár, 1985. május 4.

Apja kisbirtokos volt. Hat elemi osztályt végzett, majd két évig polgáriba járt. 1942–1945 között, mint repülőtéri iránymérő távírász katonai szolgálatot teljesített, rövid ideig hadifogságban volt. 1939-ben lépett be a Nemzeti Parasztpártba, 1947-ig körzeti párttitkár, 1947–1948-ban Somogy megyei helyettes titkár, majd rövid ideig Veszprém megyei titkár. 1948–1949-ben központi titkár és területi referens. 1949-ben a parasztpárt Somogy megyei titkára volt. Ekkor belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd később a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1949. május 15. és 1962. november 5. között országgyűlési képviselő volt, a Magyar Függetlenségi Népfront illetve a Hazafias Népfront Somogy megyei listáján jutott mandátumhoz.  1950-től a Somogy Megyei Mezőgazdasági Igazgatóságot irányította, majd a Somogy Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetője, egyben tagja a tanács végrehajtó bizottságának, 1957-től általános elnökhelyettese. 1955-ben a budapesti Mezőgazdasági Akadémián mezőgazdász oklevelet szerzett, 1964-ben befejezte agrármérnöki tanulmányait a keszthelyi Agrártudományi Főiskolán. 1972-ben a kaposvári Mezőgazdasági Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalt igazgatójának nevezték ki.  Egyúttal megyei elnöke a Termelőszövetkezeti Tanácsnak és a Magyar Agrártudományi Egyesületnek.