Rákóczifalva, 1925. szeptember 13. – Budapest, 2003. augusztus 16.

Szülei földmunkások voltak. Hat elemit végzett, 1937-től napszámos, majd summás volt. 1940-ben lett kőműves tanuló, 1943–1944-ben segédként dolgozott.  1944-ben lett a Magyar Kommunista Párt tagja. 1949-ig az MKP Szolnok városi titkárhelyettese, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bizottság ifjúsági titkára, majd a vármegye MADISZ-titkára volt. 1949-1950-ben végezte el az MDP egyéves pártfőiskoláját, majd az MDP KV Párt-és Tömegszervezetek Osztálya főinstruktora lett. 1951-ben leküldték Miskolcra, a Lenin Kohászati Művek központi pártszervezője, majd párttitkára lett. 1954. márciusban megválasztották a Dolgozó Ifjúság Szövetsége KV első titkárává, az MDP Központi Vezetőség tagja 1954. május 30-ától volt. A forradalom leverése után rövid ideig a Fővárosi Karbantartó Vállalatnál eredeti szakmájában dolgozott. 1957. májustól az MSZMP KB Tömegszervezetek Osztályán instruktor volt, majd elvégezte az SZKP hároméves pártfőiskolát. Hazaérkezése után, 1961-ben megválasztották az MSZMP Pest megyei bizottsága titkárává. 1967. július 28. és 1977. június 28. között az MSZMP Budapest X. kerületi Bizottság első titkára volt. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke 1977. június 24. és 1986. december 30. között volt; államtitkári rangban 1977. június 24-étől 1984. január 1-jéig vezette a testületet, a KNEB elnökeként 1984. január 1. és 1986. december 30 között a Minisztertanács tagja volt. Négy évet tanult a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen. 1977–1986-ban az Építők Szakszervezet KV tagja. Az MSZMP Központi Bizottságában 1975. március 22. és 1988. május 22. között viselt tagságot.