Budapest, 1916. június 21. – Budapest, 1985. július 21.

Apja Szakasits Árpád politikus. A budapesti Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett közgazdászdiplomát. 1934-ben lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. Kezdetben a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban tevékenykedett. 1937. szeptember 16-án részt vett a szociáldemokrata és kommunista ifjúmunkások által a Tompa utcai nyilas gyűlés ellen intézett támadásban, emiatt rövid időre őrizetbe vették. 1941 és 1943 között katonai szolgálatot teljesített. Leszerelése után az SZDP VII. kerületi szervezete vezetőségének tagja lett. Újságírással foglalkozott, a Népszavába és más lapokba írt. A német megszállás idején illegalitásba vonult, kapcsolatot tartott a Magyar Fronttal. A nyilas hatalomátvétel másnapján letartóztatták, 1944 novemberében sikerült megszöknie. Összeköttetésbe került a szociáldemokrata irányultságú náciellenes ellenállási szervezettel, a Magyar Szabadság Mozgalommal, majd a Klotild utcai partizáncsoport katonai kiképzője és vezetője lett. Részt vett a csoport és a nyilasok között 1944. december 25-én lezajlott fegyveres összecsapásban. A front átvonulása után újra bekapcsolódott a szociáldemokrata mozgalomba. Az SZDP fővárosi végrehajtó bizottságának tagja és a VII. kerületi szervezet titkára lett. 1945–1946-ban az SZDP-t képviselte a fővárosi törvényhatósági bizottságban. 1945. június 24-én, a Dunántúlon választották meg az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselőjévé. 1945 végén került a Külügyminisztériumba. 1947-től a párizsi magyar követség ügyvivője volt, 1948-ban az emigráns spanyol köztársasági kormány mellett látta el a magyar ügyvivő feladatát. Még ez évben hazarendelték, a Csepel Autógyárban helyezkedett el, majd a Csepeli Traktorgyár főosztályvezetője lett. 1957-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1958 és 1967 között a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem ipargazdasági tanszékén tanított, majd az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnál dolgozott. 1976-ban onnan ment nyugdíjba.