Tapolca, 1919. június 5.

Apja lakatos volt. A fővárosban nevelkedett, 1931-1933-ban, Bécsben végezte el a polgári iskola III. és IV. osztályát. 1934-től Budapesten szobafestő tanonc volt. 1937-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt ifjúsági csoportjába, és 1940-ig vezetőségi tag volt. 1939-ben, az Óbudai Hajógyárban fizikai munkás volt, majd 1940-től szakmájában dolgozott, 1940. decembertől katonai szolgálatot teljesített, 1944-ben már nem tett eleget a behívóparancsnak. 1943-ban, a Hungária Nyomda, 1944-ben a Magyar Textilfestő RT. alkalmazta, fizikai munkakörben. 1945-ben a Magyar Kommunista Párt tagja lett. 1945. szeptemberig pártfunkcionárius volt, majd 1946-1948-ban a XI. kerületi rendőrségen párttitkár. 1945-46-ban a III. kerületben MADISZ szervező, majd káderes. 1947-től az MKP III. kerületi bizottsága munkatársa. 1950. februárban öt hónapos pártiskolára küldték, majd az MDP Budapesti Bizottsága Káderosztályán kapott munkát, a Párt-és Tömegszervezetek Osztálya instruktora, majd alosztályvezető volt. 1953. júliustól a Nehézipari Minisztérium személyzeti vezetője, majd 1956. januárig személyzeti főosztályvezető, egyben a vegyipari-és energiaügyi miniszter-helyettese. Közben, 1955-ben a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen közgazdászi oklevelet szerzett. 1956. decemberben kinevezték az Uránércbánya Vállalat kormánybiztosává. 1957. májusban felmentették állásából és a NIM Vegyipari Ágazat Ipargazdasági Főosztálya, 1963-tól a Tervfőosztály helyettes vezetője; 1967-től 1976. februárig a minisztérium Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályát irányította. Tagja volt a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségének is.