Csesznek, 1886. november 1. – Csesznek, 1959. január 10.

Gazdagparaszti családból származott, szülei 42 kat. holdon gazdálkodtak. Hat elemit végzett. Részt vett az első világháborúban. Hazatérése után szüleivel együtt gazdálkodott, majd 25 kat. holdon önálló gazda lett. 1920-tól 1948-ig tagja a községi elöljáróságnak. 1930-tól 1934-ig községi bíró. 1932-ben belépett a Független Kisgazdapártba. Ellenzéki politikai meggyőződése miatt éles nézeteltérései voltak a főjegyzővel és a szolgabíróval. 1935-től 1948-ig a Veszprém vármegyei törvényhatósági bizottság tagja. 1842 és 1948 között a helyi erdőbirtokosság elnöki tisztét is ellátta. Az 1945. november 4-i választásokon a Veszprém vármegyei választókerületben pótképviselő lett, majd 1947. február 4-én behívták a Nemzetgyűlésbe. Betegsége miatt másfél hónap múlva, március 19-én lemondott. Rossz egészségi állapota miatt a családi háznál maradt fia segített földje megművelésében. 1950-ben kuláklistára került, a sok zaklatás, a beszolgáltatás terhei nagyon megviselték. 1951-ben fiát, mint osztályidegent munkaszolgálatos katonának hívták be, 1953-ban szerelt le. Ezalatt egyedül kellett dolgoznia, és mivel a beszolgáltatást nem tudta teljesíteni, 1952. február 1-jén a közellátás veszélyeztetése címén öt hónapra internálták. Betegségére tekintettel, egy hónappal korábban, június 1-jével hazaengedték.