Budapest, 1941. április 6.

Apja alkalmazott volt, postafőfelügyelőként ment nyugdíjba. A fővárosi II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1959-ben, a Magyar Iparművészeti Főiskola ipari formatervező szakán 1964-ben védte meg diplomáját. A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pedagógiai szakát 1979-ben végezte el. 1964-től 1969-ig a Ganz Mávag Vagon- és Gépgyár vasúti járművek tervezésével foglalkozó ipari formatervezője, majd a budapesti II. kerületi Törökvész Úti Általános Iskolában 1974-ig tanított, a Szabadság úti Általános Iskola rajztanára 1974–1975-ben, igazgató-helyettese 1975-től 1979-ig volt; 1979. januártól a Budapest Galéria főigazgatója. A budapesti II. kerületi Tanácsnak 1971-1975-ben és a Fővárosi Tanácsnak 1973-tól 1985-ig tagja. A Magyar Szocialista Munkáspárt tagja 1976-tól 1988. novemberi kilépéséig, 1985. június 8-án Budapest 5. számú egyéni választókerületében országgyűlési képviselővé választották. A Magyar Demokrata Fórum tagja 1989-től 1996-ig, országgyűlési képviselője 1990 és 1998 között volt Budapest 2. számú választókerületéből, az MDF-frakció szóvivője 1993–1994-ben. A Magyar Demokrata Néppárt alapító tagja és szóvivője 1996 és 1998 között, 1998-ban a párt országgyűlési képviselőjelöltje.