A Felső-Káma-vidéken a nyevolínóival (→ 600–800/850) rokon lomovátovói műveltség kora. A két nép anyagi műveltsége igen sok közös vonást mutat. Hasonlóak településeik, temetőik, társadalmi berendezkedésük. Gazdálkodásukban azonban jóval nagyobb szerepet játszott a prémes ­állatokra való vadászat és a prémkereskedelem. (Sokatmondó, hogy az állatcsontleletek közt a vadászott állatok csontjainak 80%-a prémes állatokból származik.) A prémet a déli – főként arab – ­keres­kedőkkel nagyrészt ezüstedényekre cserélték. Ezeket a szászánida, posztszászánida és mohamedán ezüstedényeket ­szenté­lyeik­ben kultikus célra használták, ugyanúgy, mint a nyugat-szibériai obi-­ugorok. A kereskedelem mértékére jellemző, hogy e pompás kivitelű ezüstedények mintegy 50%-a a Káma-vidéken ­került elő. A lomovátovóiak és a nyevolínóiak halottas szokásainak egyik fontos eleme az ezüst (ritkán arany) halotti szemfedő, amelynek közeli párhuzamai fellelhetők a honfoglaló magyarok sírjaiban, valamint a Magna Hungaria-beli ­magyaroknál és a volgai bolgároknál is. A lomovátovói lakosság a műveltség késői szakaszában komi (zürjén) nyelvű lehetett, hiszen a helyén kialakult rodánovói műveltség létrehozói már a zürjének ­permi ága volt.

Kínai törzsjegyzék tielö néven említi a Kaukázustól északra élő onogur-bolgárokat és alán szomszédaikat.

Hérakleiosz bizánci császár uralkodása. Az 1100 körül összeszerkesztett orosz ­ős­krónika (Nesztor-krónika) erre az időre teszi a „fehér magyarok” megjelenését, akik elkergetik a frankokat a szlávok ­földjéről és azt birtokba veszik. Nyilvánvaló, hogy az orosz évkönyvíró, aki régebbi bizánci forrást használt fel, a magyarok ugri nevét a dunai bolgárok régi nevével cserélte fel, így e tudósítás kétségkívül a 679–680-ban az Al-Dunánál megtelepedő bolgár-törökökre vonatkozik. (→ 670-­es évek)

Az onogur-bolgárok fejedelme, Kuvrat lerázza az avar fennhatóságot, s önálló ­birodalmat hoz létre, az ún. Nagy ­Bulgá­riát, majd szövetséget köt Hérakleiosz (610–641) bizánci császárral. Nagy ­Bul­gária helyét a régebbi kutatás szinte ­egy­öntetűen a Kubán-vidékre tette, újabban feltételezik, hogy a Dnyeper vidékén ­lehetett, mivel itt, Poltava mellett került elő az ún. perescsepinói kincslelet, amelyet J. Werner nyomán Kuvrat sírjával azonosítanak. Kuvrat 650 (660?) körül halt meg, a birodalom a 670-es évekig állt fenn.

A Kaukázustól északra elterülő területeken, a Don és az Alsó-Volga vidékén a ­kazárok szerzik meg a hatalmat, ami ­nyil­vánva­lóan a Türk Birodalom lehanyatlásának következménye.

A Nyugat-Szibériából az Urál nyugati oldalára vándorolt ősmagyarság emlékanyagának tarthatjuk a Bjelaja folyó vidékén talált maradványokat. Sík és halmos temetők jellemzik.

Már bizonyosan létezik a Kazár Kaganátus, jelentős hatalomként, uralkodódinasz­tiával.

A kazárok szétverik Nagy Bulgáriát, az onogur-bolgárok egy része elvándorol szállásterületéről, másik része (az ún. doni bolgárok) behódol a kazároknak. A bizánci Theophanész és Nikephorosz által ­meg­őrzött bolgár mondai hagyomány szerint Kuv­rat öt fia apjuk intése ellenére sem őrizte meg a bolgár egységet, közöttük ellentét támadt, ezért vándoroltak szét az apai földről. Közülük Asparuch az ­Al-­Dunához ment népével 679/680-ban, ahol főként szláv lakosságot találnak. Itt alakítják meg államukat, amelynek központja Madara és Pliszka, majd Preszláv lesz. A 10. századra a török nyelvű ­jöve­vények nyelvileg lassan a szlávságba olvadnak. Kuvrat negyedik fia, Kuber pedig az Avar Birodalomba, a ­Kárpát-meden­cébe költözött. Az avarföldi bolgárok ­nevét őrzi bizonyára a 9. századi frank forrás onogur népneve. (Ebből a 19. század vége óta többen arra ­következtettek, hogy mivel a magyarok idegenek által használt neve is ez volt, ­Kuberrel nagyszámú magyar népcsoport költözött ­volna e területre, s ezek lettek volna az „első” magyar honfoglalók. E ­fel­tevés azonban egyetlen részletében sem igazolható.)

A bolgárok leverése után erősödik meg a Kazár Kaganátus, amely uralmát kiterjeszti az Alsó-Volga, a Don–Donyec vidékére, a Krím félszigetre és a Dontól nyugatra eső területek ­jelentős ­részére is. A kazár belső-ázsiai eredetű török nép volt, amely minden ­bizonnyal a szintén bolgár-török nyelvváltozat egyik dialektusát beszélte. Nem tudjuk, mikor érkeztek Belső-Ázsiából Európa keleti peremére. Az biztos csupán, hogy a mai Mongóliából indultak útnak, mivel egy részük később is e korai szállásokon maradt, s nevük 8. század közepi rovásfeliratokon is szerepel. (­Innen tudjuk, hogy népnevük eredeti török alakja kaszar volt.) Lehet, hogy már 463 körül a Kaukázushoz költöztek az onogur-bolgárokkal együttvagy a ­szavír vándorlás (→ 506–508 körül) sodorta ide őket. Az is elképzelhető, hogy 567 körül ők kerültek a nyugati Türk Birodalom élére. Maradéktalanul azonban egyik változat sem igazolható. A Kazár ­Birodalom fővárosa előbb az ­Észak-­Kaukázusban lévő Balandzsar (→ 722), majd a Volga deltájában épült Itil (→ 727) volt. A birodalom 965-ig állt fenn.

Az arabok több hadjáratban délről támadják a Kaukázus-vidéki kazár területeket, a derbenti erődöt s az ún. derbenti kaput. Ennek következtében a kazárok elveszítik a Kaukázustól délre lévő területeiket. (Transzkaukáziáért már a 640-es évek óta folytak háborúk a kazárok és az arabok között.)