A történeti kutatás egyik alapvető célja az események-folyamatok kezdetének, időtartamának pontos meghatározása. Ezt végzi a „kronológia” – időtan – mint a történettudomány egyik segédtudománya. Legyen szó emberi vagy természeti történelemről.
A „kronológia” ugyanakkor történetírói műfaj: a történések előadása szigorú időrendben. Ilyen értelemben a kronológiát a történelmi ábrázolás egyik műfajának tekintjük. A mi értelmezésünk szerint közli a történés pontos idejét, helyét és azt, hogy „akkor”, „ott” mi történt.
A Történelmi Tár segíteni szeretné a történések időbeli pontos meghatározásának újrabecsülését. Ezért is az Eseménytár közöl részben e-könyveket – tematikus kronológiai feldolgozásokat – és emellett kísérletet tesz a „vég nélküli” magyar történelmi kronológia létrehozására. (Kihasználva a digitális közlés és szerkesztés nyújtotta lehetőségeket.) Vég nélküli e kronológia, mert a szerkesztőség folyamatosan javítja-bővíti tényanyagát. Merthogy tisztában vagyunk azzal: mégoly biztosnak tűnő állításainkat is folyamatosan újra kell vizsgálnunk, okadatolását ki kell egészítenünk. Vég nélküli, mert az Időtár a magyar nemzet történelmének példáján megkísérli bemutatni: miként lehet a földi élet teljességét a történések időrendjével megragadni. Az Eseménytár szerkesztésében kiemelten számítunk kollégáink közreműködésére, javaslatokra, helyesbítésekre, kiegészítésekre.
A Magyar Történeti Kronológia támaszkodik hazai szakirodalom egészére. Összeállításának és szerkesztésének elveit a 2003-ban a História folyóiratban közzétett szerkesztői koncepció határozta meg. (Ezt alább közöljük.) A szerkesztői koncepcióban célul kitűzött, tematikájában „totális kronológiát” a rendszeres kiegészítések során, folyamatosan kívánjuk elérni.
A Magyar történeti kronológia összeállítója és szerkesztője Glatz Ferenc, olvasószerkesztője Burucs Kornélia, Pótó János. A szerkesztőbizottság: Csorba László, Gecsényi Lajos, Makk Ferenc, Molnár Antal, Pók Attila, Soós István, Szász Zoltán, Székely György, Tringli István, Zsoldos Attila. Szerzőit az adott fejezetek tartalomjegyzékénél közöljük.
 |  Boleszló váci püspök Leleszen premontrei prépostságot alapít. | Elkészül az esztergomi székesegyház nyugati kapuja, a Porta speciosa. (A díszes főkapun az építtető III. Bélát és Jób esztergomi érseket is ábrázolják. A bélletes kapuzat külső bélletívét kétoldalt egy-egy oroszlán tartotta, amelyek erősen sérült állapotban maradtak fenn.) | III. Béla megtiltja alattvalóinak, hogy csatlakozzanak a VI. Henrik német-római császár vezette keresztes hadhoz. | Egy „Magyar Miklós” (Nicolaus Hungarus) néven ismert diák tanul Oxfordban. | III. Béla segítséget ígér II. Izsák bizánci császárnak a megerősödött bolgár állam ellen. | III. Béla ismét megkoronáztatja fiát, Imre herceget (→ 1182. május 16.), s megteszi Horvátország és Dalmácia kormányzójává. (Egy álláspont szerint Imre hercegségéhez tartozott a Száva-vidék, azaz Szlavónia is, melyre ekkor terjesztik ki az eddig csak a horvát és dalmát területeket kormányzó bán hatáskörét. → 1167. július 8. után) | III. Béla összeíratja és a jeruzsálemi Szent Theodosziosz bazilita monostornak adományozza a szávaszentdemeteri bazilita monostor javait, melyek azonban ténylegesen soha nem jutnak annak birtokába. (A görög nyelvű királyi oklevél elveszett, tartalmát latin nyelvű kivonata őrizte meg.) | Sáskajárás pusztít a Dráva–Száva közén. | Bárkalán nembéli Kalán pécsi püspök kormányozza Horvátországot és Dalmáciát. | III. Béla megerősíti anyja, Eufrozina intézkedését, amely a fehérvári Szent István király egyházat birtokaival együtt a johannita (ispotályos vagy keresztes) lovagrend jeruzsálemi rendházának juttatta. A király egyúttal összeíratja a keresztesek birtokállományát, és azok egy részén a rend javára lemond a királyi adóról. (Ez lesz a magyarországi johanniták legjelentősebb rendháza, a fehérvári keresztes konvent.) |