Bánhida, 1916. március 24.

Bányászcsaládból származott. A hat elemi elvégzése után szabótanonc volt, alkalmi munkákból tartotta el magát, majd 1938-ban a tatabányai bányában lett csapatcsillés. 1941-ben segédvájár, 1945-től vájár beosztásban dolgozott. Belépett a Magyar Kommunista Pártba, három hetes pártiskolát végzett, majd bányamentő tanfolyamra járt. A bánhidai nemzeti bizottság titkára volt, 1945-ben és 1947-ben a helyi választási bizottság elnöke. Átigazolták az MDP-be, majd MSZMP tag volt. 1948-ban a Közép-dunántúli Szénipari Központ vezérigazgató-helyettese lett, 1949-ben elkezdte a két éves Gazdasági és Műszaki Akadémiát. 1951-ben a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Ásványolaj-bányászati Főosztályának vezetője, 1952-től miniszterhelyettes. A következő évben a Szénbányászati Igazgatóság vezetője, 1955. májusban megbízták az Országos Földtani Főigazgatóság vezetésével. 1957-ben lett az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatója. Beosztásából 1973. októberben felmentették, s nyugdíjazták.