Békéscsaba, 1911. augusztus 12.–Békéscsaba, 1996

Iparoscsaládban született, apja kovácsmester volt. Tanyasi elemi iskolában tanult, majd Békéscsabán polgári iskolába járt. 1932-ben a miskolci evangélikus tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet, novembertől 1947. szeptemberig a békéscsabai evangélikus iskoláknál tanyasi tanító volt. Több alkalommal katonai szolgálatra hívták be, 1945. márciusban szovjet hadifogságba esett, 1947. szeptember 18-án tért haza. Folytatta tanítói munkáját, belépett a szakszervezetbe; 1953. július 10-ig a békéscsabai V. számú, majd átszervezés után 1949. február 7-étől a szlovák általános iskolában és a gimnáziumban oktatott; 1949. májustól az iskola igazgatója volt. 1953. márciusban a Békés Megyei Tanács Művelődési Osztály nemzetiségi előadója, majd tanulmányi felügyelője lett. 1951-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, majd az MSZMP-be. 1952-ben általános iskolai, 1958-ban középiskolai orosz szakos tanári oklevelet szerzett. Az 1953. május 15-i országgyűlési választásokon a Magyar Függetlenségi Népfront Békés megyei listáján pótképviselővé választották, 1957. december 19-én hívták be a törvényhozásba. Mandátumát a következő országgyűlési választásokon, 1958. november 16-án a Hazafias Népfront Békés megyei listáján indulva megőrizte. Akkor a HNF békéscsabai városi elnökségének tagja is volt.